Bemutatkozás

A Mustáng Ranch „kiskastély” jó buli hely, ahol nem szól rád sem a szomszéd, sem a házmester.

Akár ez is lehetne a szlogenje ennek a panziónak, mely 2012-től már a Jonathermál Zrt. üzemelteti, hiszen a kétszintes épület csendes, vadregényes környezetben helyezkedik el a fürdő, a motel és kemping valamint a Lópofa Csárda szomszédságában.

Az igazi alföldi hangulatot idéző tájban legfeljebb a tücskök ciripelése zavarhatja meg a pihenést, vagy akár a hajnalig tartó kerti partit.

Az épület ideális akár 30 fős baráti társaságok számára, akik másoktól nem zavartatva és másokat nem zavarva szeretnének néhány kellemes estét eltölteni az épület teraszán, vagy a kertben üldögélve finom alföldi borokat kortyolgatva a szőlő lugasok „árnyékában”.

Ha azonban teljes körű kiszolgálás a cél, akkor ideális célpont a 150 m-re található Lópofa csárda, mely földúton könnyedén megközelíthető gyalogszerrel, így nem kell senkire rátestálni a hálátlan sofőr feladatot és a buli végeztével vígan, akár nótázva sétálhat mindenki vissza a „kiskastélyba”, mert az út menti közönség soha nem fogalmaz meg kritikát, sőt még kíséretet is adnak hozzá.

Természetesen nem csak baráti társaságok tudnak szállást foglalni, hiszen az épületben a földszinten 6 db különálló kétfős apartman található melyből 5 db pótágyazható. Az apartmanok zuhanyzós, wc-s fürdőszobával, konyhasarokkal, mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel és 76 csatornás műholdas TV-vel ellátottak.

Az emeleten egy 9 fős és egy 5 fős apartman áll a vendégek rendelkezésére az év minden napján. Előbbi tágas ebédlő helyiséggel, felszerelt konyhával és légkondicionáló berendezéssel is ellátott.

Kisállattal rendelkező vendégeinknek nem kell otthon hagyni kedvencüket, mert külön díj ellenében bevihetők az apartmanokba. Emellett az udvaron még egy kennel is rendelkezésre áll.

A kerékpározás szerelmesit fedett, zárható kerékpártároló várja. A hely kitűnő kiinduló pontja lehet hosszabb kerékpártúráknak, hiszen bicikliúton el lehet jutni akár Bugacig is.

További előnye a szálláshelynek, hogy mivel a Jonathermál Zrt. üzemeltetésében van, a szállóvendégek extra kedvezményes fürdőbelépőt vásárolhatnak a Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőbe, mely egy könnyed sétával elérhető a Mustáng Ranchtől. A felnőtt belépő szállóvendégeknek járó kedvezménnyel 1200 Ft/fő/nap, a 4 és 14 év közötti gyermek belépő 800 Ft/fő/nap, a nyugdíjas belépő pedig 800 Ft/fő/nap. A belépővel minden medence és csúszda (szezonálisan), a szauna, a sókamra és a pezsgőfürdő is használható.

Szobáinkról:

Összesen 28 fő befogadására alkalmas. A földszinten 2 db 3 ágyas és 4 db 2 ágyas apartman található, melyek közül a kétágyasok mindegyike pótágyazható (plusz egy férőhellyel).

Minden appartmanhoz tartozik:
  • Tusoló
  • WC
  • Televízió
  • Hűtőszekrény
  • Fedett terasz
  • Napozóágy
  • Kerti bútorok
  • Konyhai eszközök (étkészlet, kávéfőző és mikrohullámú sütő)

A felső szinten egy nagyobb család fogadására alkalmas lakás található, három hálószobával, egy zuhanyzóhelyiséggel, egy tévével felszerelt nappalival, mely egy légtérben helyezkedik el az étkezővel és a konyhablokkal. Ehhez az apartmanhoz külön terasz nem tartozik!
Állatbarát szálláshely révén kutya, macska is hozható.

Ingyenes szolgáltatásunk vendégeink számára:
  • 4 éves korig a szállás ingyenes (igény szerint utazóágy)
  • Wifi használat
a relaxing place for everyone



a relaxing place for everyone



a relaxing place for everyone
Tavaszi wellness csomagok Tavaszi wellness utalványok Europa Rally